A legénylakás ismérvei: egyszerű, szexi, kényelmes, ízléses

Minden férfi életében eljön a döntő pillanat, amikor elköltözik a szülői házból. A szerencsésebbek rögtön uralhatják a legénylakásukat, a kevésbé mázlisták először albérletbe hurcolkodnak, és csak azután, évek múlva költöznek az első, önálló otthonukba. Minden lakás, így a legénylakás is tükrözi az adott ember személyiségét. Hiszen a berendezés, az uralkodó színek, a dekoráció mind-mind az egyéniségről vallanak. A legénylakás akárhogy is nézzük, férfiasságot sugall. Persze az egyszemélyes lakra aggatott jelző nem csak a benne élő egyén neme miatt született meg, hanem mert valóban van valami macsós abban a lakásban, amelyet egy férfi ural. Nem pusztán maga a személy teszi maszkulinná a lakást, hanem a legénylakás és annak berendezése is növelheti az adott férfi kisugárzását. Egy elegáns, gondozott és tisztán tartott lakás jelentősen képes megnövelni az önbizalmat és egyfajta tartást is ad a tulajdonosának.
A legénylakás - A legénylakás ismérvei: egyszerű, szexi, kényelmes, ízléses – is nézhet ki jól.

A berendezés

A legénylakás berendezése általában elegáns, natúr, letisztult, ahol nem csupán a modern, hanem a hagyományosabb elemek is megtalálhatók. Hiszen nincs két egyforma személyiség, így a legénylakásokat sem lehet beskatulyázni.

Az enteriőr kiválasztásánál a férfiak előszeretettel teszik le a voksukat a fémből és a bőrből készült tárgyak, bútorok mellett. A praktikusság is elsődleges szempont néhányuknál, így olyan férfilak is létezik, ahol a raklapbútorok teszik otthonossá a lakást.

Legyen szó a nappali, a hálószoba, a konyha, az előszoba, vagy a fürdőszoba berendezéséről egy biztos, a férfiak nem szeretik a kirívó színeket. Tipikus férfias színek: fekete, fehér, a fekete és a fehér kombinációja, szürke, barna, kék, drapp, homokszín.

A legénylakásban azt is figyelembe szokás venni, hogy ki a tulajdonosa. Egy komoly üzletember tárgyalásokat is tarthat az otthonában, így nem csak neki, hanem a lakásának is komolyságot kell közvetítenie. Ezt segíthetik a szürke és annak árnyalatai, illetve a fémszínű, vagyis az ezüstszínű berendezési tárgyak. Ezzel szemben a barna, vagy a zöld és azok egyéb tónusai inkább melegséget fejeznek ki.

Ha valaki úgy szeretné kialakítani a lakását, hogy ott a színek kiemelkedő szerepet kapjanak, akkor komplementer színeket, két színformációt is használhat, csak ezzel nem árt csínján bánni, mivel ha nagyon elüt egymástól a két szín, az már zavaró lehet a szem számára.

A dekoráció

A színeknél maradva nyilvánvaló, hogy nem lehet minden csak sötét, vagy világosabb színű. Ügyesen meg kell teremteni az egyensúlyt a színek között. Ezt pedig a megfelelő színű bútorok és dekorációk, vagyis kiegészítők megválasztásával lehet elérni. A hideg hatású bútorokkal kellemes összhangot teremtenek a melegséget sugárzó kiegészítők, szőnyegek, díszpárnák, képkereket, egyebek.

A dekoráció kiválasztásánál szintén gondolni kell a harmóniára. A kiegészítőket meghatározhatja az adott férfi életvitele, hobbija, munkája, stílusa.

A világítás

A legénylakásban a világításról sem szabad elfeledkezni. A legköltséghatékonyabb megoldás a LED lámpa alkalmazása. Ezek a lámpák sokkal hatékonyabbak és energiatakarékosabbak bármelyik más lámpánál. A LED lámpák egyes típusai még a hangulatteremtésről is gondoskodnak. Léteznek olyan LED égők, amelyek többféle szín kibocsátására is alkalmasak, de még a fényerősséget is szabályozhatod ezeken a lámpákon.

Ma nagyon divatos a rejtett világítás, amelyet indirekt világításnak is szoktak nevezni. Remek hangulatteremtő hatása van, így a lakás bármely részébe beépíthető. Nappaliba, fürdőszobába, de a modern hálószoba lakberendezési eleme is lehet.

Mint fentebb említettem, az ideális legénylakásnál nem a méret a lényeg. Férfias legénylakást akkor is ki lehet alakítani, ha a lakásban csak néhány helyiség van, vagyis egy hálószoba, egy nappali, egy konyha, egy előszoba és egy fürdőszoba.

Kapcsolódó cikkek

A legénylakás - A legénylakás ismérvei: egyszerű, szexi, kényelmes, ízléses – is nézhet ki jól.

A legénylakás ismérvei: egyszerű, szexi, kényelmes, ízléses

A lakberendezésnek köszönhetően ma már nagyon hangulatosan és dizájnosan is be lehet rendezni egy legénylakást is. A cikkben hasznos tippeket adunk a legénylakás megfelelő berendezéséhez.

A férfiaknak kell néhány tipp -, A férfiak mumusa: vásárlás- hogy hatékonyabban tudjanak vásárolni.

A férfiak mumusa: vásárlás

A férfiak nem szeretnek vásárolni, legalábbis a többségük már akkor is rosszul van, ha csak ül és várja, hogy a barátnője minden fontos dolgot beszerezzen. Mutatjuk, milyen hibákat követhetsz el, ha csak úgy céltalan vásárolsz.

Gazdasági tábor gyerekeknek

Gazdálkodj okosan mindennap!

Tanuld meg a játékszabályokat!