Vajon az "új férfi" az igazi férfi?
Styles példája megmutatja, hogy manapság már nincsen határozott előírás arra, milyen legyen egy férfi.
Senkinek nem kell tetőtől talpig bőrbe és a farmerbe öltöznie, hogy férfiasnak érezhesse magát. Az “új férfi” elég magabiztos ahhoz, hogy levetkőzze a régimódi férfiassági kényszert. Olyan ember, aki tisztában van önmagával - és ez rettenetesen szexi.
Az “új férfi” már nem olyan, mint a régi korok férfija: nem kemény, erős és egydimenziós. Az új férfi úgy viszonyul a régihez, mint a kalapácshoz a svájci óra, hiszen kifinomult, multifunkcionális és több szerepben is jól érzi magát.
Nem kötelező macsónak, heterónak, apának és férjnek lennie. Ha kell, a terepjáró helyett biciklire pattan, és barbizik a kislányával - legalábbis így jellemzik őt a modern irányzatok követői.
Érvelhetünk ugyanakkor amellett is, hogy a hagyományos férfiasságban is rejlenek értékek. Napjainkban egyre trendibbé vált “toxikus maszkulinitást” emlegetni - azaz mérgezőnek, károsnak állítani be az egyszerűen csak férfias vonásokat.
De miért is lenne probléma, ha egy férfi klasszikus macsóként, izmosan, szakállasan, egy sörrel a kezében érzi jól magát? És miért kell ennek a helyére feltétlenül egy ezzel ellentétes ideált állítanunk? Érdemes ezen is elgondolkodni.
Galambos Dániel
