Az óra 5 funkciója a férfiak szerint

Az ősemberek halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből éltek. Már ők is felfigyeltek arra, hogy a nappalokat követik az éjszakák. Az őskorban még nem annyira foglalkoztak az idő múlásával, de a későbbi időkben az emberek számára egyre inkább központi szerepet kapott az idő és annak mérése. Régebben fontos időmérő eszköznek számított a napóra, a homokóra, a vízóra, vagy a gyertyaóra. Ezeket később a mechanikus órák váltották fel. A 16. században megjelentek a zsebórák. A férfiak nem azért hordták a zsebükben, mert így tartotta úri kedvük, hanem mert ezek az órák meglehetősen törékenyek és sérülékenyek voltak. Az óra lehet az önkifejezés eszköze is. Az, hogy ki, milyen órát hord, meghatározhatja a stílusát, a személyiségét.
Az órát sok funkció miatt - Az óra 5 funkciója a férfiak szerint –viselhetik a férfiak.

1. Az óra összeköt az idővel

Amióta az emberek napokra, majd órákra osztották az időt, úgy egyre nagyobb szerepet kapott az életükben ez az időmérő eszköz. De nem csak régen, még ma is fontos szerepet kap az életünkben és csak most igazán. Hiszen a világ felgyorsult, és benne az emberek is állandóan rohannak. Egy megbízható óra a csuklón segíthet, hogy ésszerűbben beoszthassuk az időnket, amelyből általában mindig nagyon kevés áll a rendelkezésünkre.

2. Lehetőséget ad a telefon pihentetésére

Mostanában akárhová megyek, szinte csak lehajtott fejű embereket látok magam körül. Mindenki a telefonját piszkálja és nyomogatja, még a barátokkal vagy családtagokkal töltött idő alatt is.

Néha ki kellene kapcsolni a telefont és a személyes kapcsolatokra kellene fókuszálni. Az óra még ebben is segíthet. Akár nagy szerelmek, vagy mély barátságok is szövődhetnek egy ártalmatlan kérdésből: Meg tudnád mondani mennyi az idő?

3. Az óra nem olyan zavaró, mint a telefon

Tegyük fel, éppen egy fontos meetingen ülsz. Már nagyon unod az egészet. Rápillantasz az órára. Ezzel voltaképpen senkit sem zavarsz. Viszont, ha a telefonodon ellenőrzöd, hogy mennyi idő van még hátra a megbeszéléséből, akkor nem biztos, hogy megállsz az idő csekkolásánál. Még gyorsan átfutod az üzeneteidet és még a közösségi oldalaidra is ellátogatsz. Ezt viszont nem biztos, hogy a feletteseid jó szemmel nézik.

4. Az óra, mint kapcsolatteremtő

A nők először mindig a férfi cipőjét nézik meg az első találkozáskor. A második kiegészítő nem más, mint óra. A karóra egy remek apropó lehet egy kapcsolatindító beszélgetéshez. Nem csak akkor, ha az illető nő az időt kérdezi meg tőled, de meg is dicsérheti a csuklódon lévő karórát és te aztán elmesélheted az órád történetét. Nem csak romantikusan hangzik ez az egész, de valójában az is.

5. Az óragyűjtés, mint egy szenvedély kielégítése

Gyűjtheted is a különleges órákat és ezzel nem csak az adott óra történetét ismerheted meg, hanem megtudhatod, hogy egy-egy korban milyen órák voltak divatosak, milyen időmérő eszközt viseltek a nők és a férfiak. Nem beszélve arról, hogy klubokhoz is csatlakozhatsz, új emberekkel ismerkedhetsz meg és ez ismét remek alapot ad arra, hogy tartós barátságok szövődjenek.

Kapcsolódó cikkek

Sok férfi a borostát kedveli - Szakáll vagy borosta? – míg mások a szakáll mellett teszik le a voksukat.

Szakáll vagy borosta?

A férfiak egy része rendszeresen borotválkozik, mások a borostára esküsznek, megint csak mások a szakállt kedvelik. Érveket és ellenérveket sorakoztatunk fel a cikkben a szakáll és a borosta mellett, illetve azok ellen.

A férfiaknak is lehet - Szépségápolási rutin és a férfiak - szépségápolási rutinja.

Szépségápolási rutin és a férfiak

Ma már a férfiak többsége is odafigyel a külsejére. A cikkben bemutatjuk azokat a lépéseket, amelyeket te is beilleszthetsz a napi szépségápolási rutinodba.

Sok mindent tehetünk - Hogyan legyél őrjítően vonzó? – a vonzó külső megteremtésében.

Hogyan legyél őrjítően vonzó?

A cikkben olyan tippekről olvashatsz, amelyek segítenek a vonzó külső megteremtésében.